Feliratkozás hírlevélre

2010. május 31., hétfő

Gyermeknap

Május utolsó vasárnapja - GYERMEKNAP :)
Bármilyen furcsa is, nálunk, bár igazi nagycsalád vagyunk, eleddig még nem tartottunk VALÓDI, KÜLÖN gyermeknapot.
Ennek oka talán abban keresendő, hogy valahogy minden áldot nap a gyerekek körül forgott, mióta csak szülők vagyunk, így nem lett különlegesebb az a bizonyos vasárnap sem. Ugyanúgy CSAK VELÜK foglalkoztunk reggeltől estig, estétől reggelig, mint máskor, az EGÉSZ ÉV bármely napján.
Hogy most miért lett épp másképpen?
Mert a gyerekeink nem csak velünk töltik a napjaikat, hanem oviban vannak, így volt értelme a külön megtartott gyereknapnak, ez lett a VAKÁCIÓ KÖSZÖNTŐ ÜNNEP :).
Volt meglepetés ajándék, séta, fagyizás, közös játék, kerti munka - egyszóval, köszönjük, jól telt a napunk.

2010. május 29., szombat

Ovis ballagás :)

Tegnap ovis évzárón ünnepeltünk. Háromból 2 kisnyúl óvodás nálunk, de a legnagyobb immáron "kijárta az Óvodát". MI nem rendeztünk ebből a jeles alkalomból kislakodalmat, de volt csokor, puszieső, és perec a búcsúzás utáni játék alkalmával.
A mi ovink sem kerít ennek nagy feneket, de nem is tudnám könnyedén kezelni azt a "traumát" a gyerkőckénél, amit az elválás, a változás jelent/het egy arra érzékeny kicsinél.
Elmondták az ovi-búcsúztató versüket, énekeiket, megpuszikálgatták az óvónéniket, és a kicsik, a középsősök is búcsúzkodtak a nagyoktól.
Bevallom, én a pityargős anyukák táborát erősítem. Nem is gondoltam, hogy ilyen leszek anyukaként.
Én régebben nem voltam az a meghatódós fajta. Örömömben örültem, bánatomban sírtam - míg a mamiság szele meg nem csapott.
A hormonokra fogom. Tudom a napját is, hogy mikortól van ez így. Nem a szülés, nem az első nap, az ismerkedés az újszülöttemmel, neeeeeeem... az a nap, amikor első szülöttem táplálására megjött a tejem. Mintha megjött volna a könnyem is. Aznap mindenen sírtam, és azóta is sokszor elkap ez. Ja, és épp a születés hete volt akkor, úgyhogy olajat öntöttem a tűzre, mikor az erről szóló cikkeket olvastam, híradásokat néztem a televízióban.
Így van ez a mai napig, így volt ez a tegnapi jeles napon is. Én bizony sirdogálok ma is, ha arra gondolok, hogy az én kis újszülöttecském már iskolás :)))
Minden anyukának, apukának és leendő szülőnek kívánok ugyanilyen boldog könnyeket A HOLNAPI GYERMEKNAP ALKALMÁBÓL!

2010. május 25., kedd

Start

Abban a reményben vágtam bele a blogolásba, hogy hátha olyan hasznos, vagy olvasmányos írásokat sikerül ide kanyarintanom, amit sokan, haszonnal, és szivesen olvasnak.
Ha ez így lesz, akkor várlak minden nap - látogass meg!
Ha kíváncsi vagy ezekre, tarts velem. Írj kommenteket, mindent elolvasok!
Légy állandó látogatóm!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...