Avocado szaporítása - mag csiráztatása

Arra vetemedtem tavaly, immáron kb. 5 hónapja, hogy megpróbáltam kicsiráztatni egy avocado magot, hogy növénykém legyen.
Tettem ezt  egy nagyon jó leírás alapján, melyet ITT találtam (klikk).
Ez lett a végeredmény:
Naplószerűen a következő történt:
  • 2010. dec. 6. vízbe tettem a FRISSEN KIVETT magot, szigorúan úgy, hogy csak a legalja érjen a vízbe. Erre a legalkalmasabbnak ezt a stampót itéltem, szinte erre van kitalálva.
  • Karácsonyra hozott egy picurka gyökércsirát, de hozzáértem, és letört :(
  • Újévig kellett várni, hogy újra gyökeret hozzon, közben a vizet folyamatosan pótolni kellett, néha cserélni is, de mostmár sokkal  jobban vigyáztam.
    A gond az,  hogy nehéz megfogni a magot, és néha bele is áll a pohárkába úgy, hogy alig tudom kivenni.
  • Február körül megrepedt a mag, és mintha egy búzaszemet vizsgálnánk nagyító alatt, úgy lehetett szemügyre venni a hajtás növekedését.
  • Mára ez a két kis sziklevélke is megjelent, úgyhogy hamarosan cserépbeb költöztetem a vadonatúj élőlényemet. Azt remélem, jól fogja érezni magát nálunk :)
December óta több újabb magot is próbáltam már csiráztatni, de egyik sem sikerült. Talán éretlenek voltak. Duzzadás, és hajtás helyett inkább penészedésnek indultak.
Úgyhogy kedves kisérletező avocadofogyasztó, fel a fejjel, ha nem megy elsőre, majd megy másodjára!

Megjegyzések

  1. Szia!

    Tudod a Mukis :-)) vagyok, aki hol cicafej, hol szmari.
    Jöttem ismerkedni veled:-))
    Ezt a csíráztatást próbáltam néhányszor én is, de már ott elbuktam, hogy melyik vége kerüljön vízközelbe... te biztos eltaláltad az eredmény szerint. Nekem mindig megpenészedett, aztán feladtam... az ananásszal viszont egész jól boldogultam, már 4 éves lett volna, ha nem hozom ki túl korán a teleltetésből...de időközben felbuzdulva a sikeren gondoskodtam utánpótlásról, van még kettő, ezek még kicsik.

    Kíváncsi vagyok, hogy fog fejlődni tovább a kis növényed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello lányok!

      Az avokádó maggal én nem sokat cicóztam.
      Földbe ültettem a magokat és szinte teljesen, így is kikelt.
      Ez tél végén volt és most van egy 20 centis növényem,
      Lehet,hogy én majd a teleltetésen bukok.
      Persze bízom benne,hogy nem így lesz!
      Üdv:Éva

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések